Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Airsoft bajnokság 2010

2010.09.03

Cserkész Airsoft

Ezután mentek körbe a telefonok,
hogy mit vigyünk; arab kendőt, sálat, sapkát, kesztyűt, bakancsot... (Sajnos ebből tényleg az
lett, hogy mi úgy néztünk ki, mintha épp síelni készülnénk…)A bajnokság napja előtt az egri cserkészek feljöttek Pestre,
és másnap az ő buszukkal mentünk a helyszínre. Volt olyan
fiú, aki csak a kocsiban döbbent rá, hogy ez a rendezvény
most nem csak a megszokott három csapat (812.,212.,309.)
között fog lezajlani, hanem „vadidegenekkel” kell majd
harcolnunk. Az úton, amely a Sztrilich Pál cserkészparkba
vezetett, továbbá azon viccelődtünk, hogy biztos majd
mindenki ilyen nagy „izomállat” lesz talpig terepszínű cuccokban, mi meg beállítunk jó ha
zöldben. Már előre láttuk, hogy milyen kínos lesz…
És lám, milyen látvány fogadott minket a parkban? Pontosan az, amit elképzeltünk.
Nem tudtuk, hogy sírjuk-e vagy nevessünk! (Inkább az utóbbi mellett döntöttünk.) Az
átlagkorosztály olyan 20-30 év volt, szerencsére később megjelent a fiatalabb (velünk-korúak)
generáció is. Lányok, rajtunk kívül egyáltalán nem voltak. Viszont cserébe kaptunk zsíros
kenyeret meg szörpöt.
A regisztráció után beosztották a csapatokat, hogy ki-ki ellen fog játszani. Mi összesen 15-en
mentünk, így 3 csapatra osztottuk magunkat: Ezek
voltak: 00 /dupla nulla/, (Saárossy Márton, Németh
Viki, Ligety Hanna, Szoboszlay István, Szoboszlay
tapasztalatlanságunkkal. A terepszínű ruha meghozta az önbizalmunkat, segítségével már
egyenrangúnak éreztük magunkat az ellenfeleinkkel.
A mi csapatunk (Vasztupurusa) első körben egy kevésbé félelmetes csapat ellen küzdött.
Habár volt saját felszerelésük, és állítólag télen-nyáron airsoftoztak, de velünk kb. egyidősek
voltak, nem volt szakálluk, az átlagmagasságuk 2 méter alatt volt, és a termetük se volt
annyira ijesztő, nem voltak kövérek, nagydarabok.
A játékok 5-10 percesek voltak, ezen az elsőn természetesen kikaptunk. Mind az ötünket
kilőttek, elég gyorsan, de meg kell jegyeznem, hogy a legfiatalabb játékosunk, Tóth Laci
védte meg a becsületünket, és ő is kiejtett 2 ellenfélt. Sajnos az első körben még úgy ment
a pontozás, hogy minden életben maradt játékosért járt egy pont. Így az ellenfél 3-at kapott,
mi pedig 0-át. Annyira nem keseredtünk el, sőt a játék után rögtön össze is barátkoztunk
a vetélytársainkkal, akik nem győztek minket jó tanácsokkal ellátni. Ezek többnyire a
következő játéknál be is váltak.
A második körben egy kb. 20-30 év körüli hatalmas „embertornyokból” álló csapattal kellett
játszanunk. „Gépállat” csapatnévvel nem számítottunk semmi jóra. Elég nagyképűek is voltak
ráadásul, nem győzték hangoztatni, hogy bármit
csinálunk ellenük, így is- úgy is ronggyá vernek. Na
de játék után jött számukra a koppanás. Mind az öt
játékost kilőttük, ők tőlünk hármat, és ebben a körben
már átalakult a pontozás; a kilőtt emberekért kaptuk ő
ket. Így 5 pontot szereztünk. Sajnos már tovább nem
folytatódott számunkra a bajnokság, mivel csak azok
jutottak tovább, akiknek 6 pontjuk volt minimum, így
ha bár csak egy ponttal csúsztunk le, de sajnos haza
kellett mennünk. A másik két csapatunk is hasonlóan
jól szerepelt, és mindent összevetve az 5. helyen
zártunk, több csapattal holtversenyben, de jó sok csapatot magunk mögött hagyva.

Így aztán büszkén, elégedetten, és fáradtan tértünk haza, de szemünk előtt ott lebegett a cél,
hogy muszáj még ilyet játszanunk!